Munkavédelem kockázatértékelés

Sok terhet adhat át nekem, mint cégvezető, hiszen munkavédelmi technikusként teljeskörű munkavédelmi szaktevékenységgel állok a most induló és a már működő vállalkozások rendelkezésére.

Feladataimat az 1993 évi XCIII. Munkavédelmi törvényben előírtak szerint végzem a lehető legjobb tudásom szerint.

A munkavédelem területein naprakészen biztosítani szeretném az elvárások teljesítését  megbízóim számára!

Rövid határidővel vállalom:

– Induló és már működő kis és nagy létszámú vállalkozások, egyéb gazdasági egységek törvényben előírt kötelező kockázatértékelésének kémiai, biológiai elkészítését, felülvizsgálatát.

– Minden minimum egy főt foglalkoztató vállalkozásnak rendelkeznie kell érvényes kockázatértékeléssel!

– A 2011. évi CXCI. tv 175 § 1. bekezdése módosította a   munkavédelemről szóló 1993. évi XCII. tv 54 § 3. bekezdését a kockázatértékeléssel kapcsolatban, mely módosítás értelmében a munkáltató a kockázatértékelést és a megelőző intézkedések meghatározását – eltérő  jogszabályi  rendelkezés hiányában – a tevékenység megkezdése előtt , vagy azt követően indokolt esetben, de legalább 3 évente köteles elvégezni!

Tőlem megtudja:

Amit rám bízhat:

Munkavédelmi szabályzatának elkészítését

Építőipari vállakozások részére Biztonsági és Egészségvédelmi Tervek (BET) elkészítését

Vállalkozásunk az ITM-ben regisztrált felnőttképző.

Minden munkavégzés előtt -akár külső helyszínen is- megtartjuk és lebonyolítjuk az oktatást.

Vállaljuk munkavédelmi-, és tűzvédelmi oktatások szervezését, teljeskörű lebonyolítását, dokumentálását (külső helyszíneken is!)

 

A munkahelyeken munkába állást megelőzően! Fontos!

 

Telephely létesítéssel,kialakítással kapcsolatos teendők ellátását
Építkezések, felújítások munkavédelmi biztosítását, folyamatos kontroll felügyeletét!

Baleseti jegyzőkönyvek kitöltése, teljeskörű hatósági ügyintézése

  • Sérült meghallgatás jegyzőkönyv
  • Tanu meghallgatás jegyzőkönyv
  • Helyszíni szemle jegyzőkönyv FESZ orvos bevonásával
  • Alkoholos-kábítószeres ellenőrzések jegyzőkönyve

 

Egyéni védőeszköz kiadásának, ellenőrzésének lebonyolítását, dokumentálását

Vegyi anyagok új típusú CLP-s kockázatbecslését

Vállalkozásának naprakész információkkal való ellátását

Egyéb munkavédelemmel kapcsolatos dokumentumok elkészítését

Új munkaeszközre a munkavédelmi használatbavétel,  üzembehelyezés dokumentálása, majd időszakos felülvizsgálata, munkavédelmi oktatás kidolgozása

 

Egyéni cégek, vállalkozások folyamatos munkavédelmi feladatainak elvégzését a megbeszélt formában